14. fejezet

- Ross -

Alig aludtam valamit az éjjel, csak forgolódtam és gondolkoztam, egyszerre több dolgon is. Először azon, hogy mégis hogyan fog minden visszaállni a régibe. Laura semmire sem emlékszik, fel sem ismer. Látszik rajta, hogy próbálja felidézni azokat a pillanatokat, amiket együtt töltöttünk, minden egyes alkalommal, mikor meglát, de nem sikerül neki. A másik dolog pedig... Nem hinném, hogy jó apa lenne belőlem. Oké, persze hogy mindent megtennék Lauért és a piciért, de egyszerűen nem állok erre készen. Vagyis Ross Shor Lynch megijedt, beparáztam a saját jövőmtől.
Gondolkozás közben kikeltem az ágyból és átöltöztem. Kezembe vettem a kocsikulcsom, majd elindultam. Idegesen hajtottam a kórház felé, ugyan okom most éppen nem volt rá. Nagy erővel becsaptam magam mögött a kocsiajtót és sebes léptekkel haladtam az épület felé. Ránéztem a váróban lévő órára, ami pontosan nyolc órát mutatott. A liftben igyekeztem a lehető legkisebb szintre vinni az idegességem, majd ahogy megállt a lift, kinyílt az ajtaja, egy mély levegőt véve az orvos keresésére indultam. Amilyen mázlim volt pont Lauránál találtam meg, aki már útra készen várt.
- Á, Mr. Lynch! Nem gondoltam, hogy ilyen korán ideér, még várunk, hogy kész legyen a papírmunka, de addig maradjon csak itt - mondja a doki, mire beljebb lépek.
- Lesz valami, amit esetleg Laurának szednie kell majd? - ülök le az említett lány mellé.
- Csak, ha fejfájása van. Egyébként nem, de minden rajta lesz a papíron - mondja. - Nem tudom meddig tart még, de pár perc múlva reggeli osztás lesz, ha gondolja - szól ezúttal Lauhoz.
- Nem köszönjük, inkább kimegyek és hozok valamit - mondom, mire az orvos is elmosolyodik. - Mindjárt jövök - simítok végig Lau karján, mire csak mosolyogva bólint.
Kisétáltam egy közeli pékséghez, majd vettem két gyümölcsös és két csokis muffint. Utána beugrottam még a pékség melletti kávézóba és kértem egy vanilliás és egy csokis frappuchinot. Visszamentem a kórházba, majd bementem a már egyedül ücsörgő Laurához.
- Tessék, hoztam gyümölcsös és csokis muffint, valamitn vanilliás és csoki frappuchinot és... - hadarok.
- Köszönöm - neveti el magát, mire én is elmosolyodok. - Aranyos tőled, hogy így aggódsz - vesz ki egy muffint.
- Ha tudnád, hogy miért - motyogom magamban. Megreggeliztünk, majd a papírok is készen lettek, így mehettünk is. A kocsiban már-már kínosan nagy volt a csend, de legalább mellettem volt.

- Vanessa -

- Mikor érnek már ide? Ross azt mondta siet - járkálunk Maddy-vel felváltva fel-alá.
- Kicsim, elhiszem hogy ideges vagy, de ez nem megoldás - mondja nekem anya, mire megtorpanok és irányt változtatok. Hirtelen a csengő hangjára lesz mindenki figyelmes, mire Mad-del egyszerre rohanunk az ajtóhoz. Ahogy kinyitjuk Laura nyakába ugrunk, aki kicsit meglepődve, de visszaölel. Anyáék is megölelték, majd felvezettem a szobájába, amíg Maddy értesíti a srácokat.
- Nem pakoltunk ki, mert gondoltuk, hogy szeretnél te berendezkedni - mondom az ajtóban állva, miközben ő körbenéz. Bólint, mire csak lemegyek a többiekhez.
- Szegény, nagyon össze van zavarodva - ülök a maga elé bámuló Ross mellé. - Veled meg mi van ember? - nézek rá.
- Rá kell döbbennem, hogy ez az apa szerep nem nekem való - dől hátra.
- Tökéletes apa leszel, ebben biztos lehetsz. És ha majd Laura emlékezni fog teljesen mindenre, akkor ő is ezt fogja mondani. Várj türelemmel, majd megérsz a feladatra - mosolygom, mire csak sóhajt egyet. Tudom, hogy ezt a két hülyét egymásnak teremtette a sors, szóval ismét tuti igazam lesz. Laura emlékszik majd mindenre, megszületik a kisgyerek, Ross megnyugszik és minden tökéletes lesz, vagyis remélem...