Már legalább 5 órája itt ücsörgünk és már kezdek bele zakkanni a várakozásba. Felpattantam és elindultam egy italautomatát keresni, amit természetesen pont ilyenkor töltenek fel. Remek! Idegességemben még inni sem tudok. A földszinten azt hiszem láttam egy csokis automatát. A liftet nem volt kedvem megvárni, így a lépcsőn mentem. Mire leértem az elsőre eszembe jutott, hogy mi van, ha most jön a doki, hogy mi van Lauval. Visszarohantam, de sajnálatos módon nem volt igazam, mert a többiek még mindig idegesen ücsörögtek. Új elfoglaltságot találtam, ami nem más, mint a fel-alá járkálás. De eredeti vagyok... Egy darabig elvoltam ezzel, aztán megláttam egy csapat dokit, akik egy ágyat tolnak ki az egyik helyiségből. Ez Laura... Odarohantam és menet közben kaptam el őket. Már ébren volt, de valami itt nem stimmel.
- Laura, annyira örülök, hogy jól vagy! - veszem fel az ágyat tolók tempóját.
- Én is. Csak egy kérdésem lenne... Ki vagy te? - néz rám, tekintetében teljes a zavarodottság, ami a tudatlansággal társul. Megtorpantam és néztem, ahogy betolják a liftbe. Mindenki odarohant hozzám, mert a dokik nem engedték őket oda. És én csak szótlanul a földre rogytam, erre mindenki elhallgatott.
- Nem ébredt fel? - kérdezi pár perc csönd után kétségbeesetten Vanessa.
- Jaj kincsem, tudom, hogy fel fog ébredni és minden rendben lesz - segít fel anya, de ahogy felállok kirántom a kezem az övéből, mire kérdőn mered rám. Elindulok a lift felé, először lassan, majd mikor tudatosul bennem teljesen az előbbi szituáció, egyre gyorsabban kapkodom a lábaim.
- Ross! - kapja el a vállam Riker. Idegesen megfordulok, mire bátyám szemében némi aggódás, félelem és düh jelenik meg. - Ha nem mondod el, nem tudok, vagyis tudunk segíteni.
- Mintha most tudnátok! Ember, a te barátnőd emlékszik rád! Az enyém pedig... - kiabálok, de ahogy meglátom, hogy Maddy könnyes szemekkel vesz egy mély levegőt. - Neked most nem velem kell törődnöd! - nézek újra Rik-ra, aki ezzel feladja a küzdelmet és Maddy-hez megy. Veszek egy mély levegőt és már majdnem mondom a hallottakat, de a doki megelőz.
- Önök Laura kísérői nem igaz?
- Igen. Mi van vele? - lép mellém apa.
- A hölgynek súlyosan sérült a feje. Nem emlékszik senkire, de még a saját nevére sem. Kérem jöjjenek velem! - vezet be minket a liftbe, majd onnan egy kórterem elé. - Maximum két ember mehet be és nem szabad túl erősen bombázni az információkkal! - megy el.
- Akkor két ember... - sóhajt egyet anya.
- Legyél te és Maddy! - vágom rá rögtön, mire bólintanak és bemennek.
- Maddy -
Könnyeimet visszafojtva léptem be Laura kórtermébe. Barátnőm fejét kötés fedte és a plafont fürkészte. Stormie-ra néztem, aki biccentett egyet, jelezvén, hogy szóljak én.
- Öhm... Laura? - szólalok meg félénken.
- Az én vagyok ugye? - emeli fel a kezét, mire bólintok. - Ti kik vagytok?
- Ő itt Stormie és én Maddy vagyok. Rám sem emlékszel igaz? - folyik le egy könnycsepp az arcomon.
- Sajnálom, de nem. Esetleg rokonom, vagy...
- A legjobb barátnőd vagyok - bököm ki. - Már 16 éve... - fejezem be mondandóm.
- Kimegyek behívom Vanessát. Szerintem ő kell ide - suttogja, majd ki megy és Vani bejön helyette.
- Szia! A nevem....
- Vanessa - suttogja Laura és arcán látszódik, hogy keresgél a saját fejében.
- Emlékszel rám?
- Valahonnan nagyon ismerős vagy, csak tudnám, hogy honnan - ahogy ez Laura kiejtette a száján Vanessa egy csöppet megnyugodott, de mintha ki is akadt volna. Csak azt nem értem, hogy miért...
