-1.fejezet-

- Laura szemszöge -

- LAURA! Laura!- ugrál Maddy az ágyamon.

- Mi van?! Mi van?! Mi van?!- kiabálok vissza totál kómásan.

- Semmi, csak kezdtem egy kicsit unatkozni - vont vállat.

-Ó Maddy te ....!- fojtom nem túl szép szavaimat a párnámba.

- Jól van, na!- veszi el. - És ne aggódj! Nem csak azért riasztottalak meg éjnek évadján, mert unatkozok, hanem, mert már csak 1 napunk van arra, hogy vásároljunk a kirándulásra - tapsikolt.

- Te mindig csak vásárlásra tudsz gondolni? Tavaly is pontosan ugyan ekkor mentünk a te kis "nagy bevásárlásodra".

- Tudom, de idén a Riviérára megyünk. És az elképesztően jó hely - ugrándozik tovább.

- Hidd el Maddy ezt a kirándulást nem csak te várod. Hisz eddig mindig olyan helyekre mentünk, ahol nem igazán tudtunk magunkkal mit kezdeni.

- Hát igen! És most menjünk az Amour Pour Toujours-ba, mert sürgősen új fürdőruhát kell vennem!

- Rendben! Rendben, csak hagyd, hogy felöltözzek!- egyeztem bele. Gyorsan elkészültem, és Maddy már is rángatott ki a szobánk ajtaján. Ma megint az a sznob felügyelő van szolgálatban, aki mindig bent akar minket tartani, ezért nagyon halkan kell kijutnunk. Már majdnem kint voltunk az ajtón, de pont ott lépett be az, az idesegítően mogorva intézet vezető.

- Hova-hova?- állja el az utunkat.

- Mi csak a kirándulásra szeretnénk vásárolni - néztünk rá kiskutya szemekkel, de nem igazán hatotta meg.

- Nem!- válaszolt a fel nem tett kérdésre.

- De légyszi, légyszi, légyszi!- kérleltük, már szinte annyira, hogy előtte térdeltünk.

- Egy feltétellel.

- Mi az?- kérdeztük szinkronban.

- Keressétek meg nekem Jeremy Felton-t!- erre nem mondott egyikünk sem semmit, csak felrohantunk a lépcsőn egyenesen a 3/6-os szobába. Majd kirángattuk Jeremy-t a szobából, le a portára.

- Itt van!- mutatok rá.

- Köszönöm lányok! Most már mehettek!- mondta, mi meg szépen lassan kiballagtunk az ajtón. A butik ahova drága barátnőm menni akar, MINDIG, körülbelül 1 km-re van az intézettől. Olcsó hely, de nagyon jó dolgok vannak ott. Kivételesen hamar végeztünk, mert Maddy már előre kinézte az új bikinijét.

Visszasétáltunk ahhoz a bizonyos "innen majd akkor mehetünk el, ha piros hó esik" épülethez, és bementünk. Bent egy párt láttunk, aki Jeremy-vel beszélgettek. Egyszer csak elkezd felénk rohanni.

- El sem fogjátok hinni csajok, hogy mi történt!

- Ha nem mondod el, akkor biztos nem fogjuk- nevetek.

- Szóval...

- Bökd már ki, Jer!- sürgeti meg egy kicsit Maddy.

- Látjátok azt a két embert?

- Persze.

- Ők az igazi szüleim, és értem jöttek.

- Tényleg?- kerekedik el a szemem.

- 16 éves koromra csak visszaáll az életem az eredeti kerékvágásába.

- Annyira örülök neked!- ölelem meg, majd Mad is.

- És most hova mész?- kérdezi a barátnőm.

- Nancy-ba. Már össze is pakoltam, és kb. 10 perc és indulunk.

- Akkor, szia! És jó életet!- öleljük meg mind a ketten. Felsétáltunk a szobába, pontosabban Maddy felugrált, én meg, mint egy élő hulla felballagtam. Örültem, hogy Jeremy-re rátaláltak a szülei, de a szívem legmélyén azt kívántam, bárcsak ő maradna és én mehetnék el a szüleimmel. Lehet, hogy soha nem fogom megismerni őket. Pedig kíváncsi lennék milyenek, vagy, hogy van-e testvérem. Nem mondom, hogy borzalmas itt lenni, de fogalmam sincs róla, hogy miért vagyok itt, és hogy ki is vagyok én.

- Laura minden rendben van?- néz rám Maddy aggódóan, miközben leül az ágyára.

- Persze,csak...

- Csak szeretnéd tudni, hogy a te szüleid miért nem jöttek még érted.

- Tudod milyen rossz úgy felnőni, hogy...

- Hogy nincsenek szüleid? De tudom,és nem izgat, mi van velük,vagy hogy miért hagytak itt.

- Engem szinte biztos, hogy nem hagytak itt. És téged azért nem érdekel, mert te ismered őket, de én nem ismerem a saját szüleimet.

- Megnyugtatlak Laura. Nem is fogod - erre nem tudtam mit mondani, csak sírva kirohantam a szobából. Sokan mondták már, hogy Maddy kibírhatatlan, de én még sosem vesztem vele össze. Még kisebb vitáink sem voltak, SOHA. Most viszont nagyon megbántott. Még csak nem is sejtem, hogy mi baja lehet. Miközben ezen gondolkodtam, egyre lejjebb másztam a tűzlétrán, majd leültem az egyik ablakpárkányra. Csak sírtam és sírtam. Nemcsak azért, mert a legjobb barátnőm megbántott hanem, mert tudom, hogy igaza van.

- PEDIG ÉN CSAK MEG SZERETNÉM TUDNI, HOGY KI VAGYOK!- kiabálok az ilyenkor már üres Párizsba - Olyan nagy kérés ez?- potyogtak tovább a könnyeim.

- Nem - hallok egy halk hangot a fölöttem lévő ablakból.

- Maddy?- nézek fel a tériszonyos lányra, aki a 4. emelet párkányán ül, és szorítja az ablakkertet.

- Csak azért jöttem, hogy elmondjam. Sajnálom!

- Mégis mit? Azt, hogy nem tudok beletörődni a sorsomba?

- Nem. Azt sajnálom, hogy nem támogatlak. Egy legjobb barátnak nem ez lenne a dolga. Te mindig megvédtél engem a többiek sértéseitől, ha valami hülyeséget csináltam te mindig ott voltál, és elvitted helyettem a balhét. Ha valakit ebben a házban megszívattam, te kaptál büntetést, és téged vertek meg a többiek, helyettem. Ha valami, vagy valaki miatt alakult ki az a furcsa érzés, amitől összeesel és sikítozol, akkor az én vagyok. Sosem voltam,és nem is leszek olyan jó barát,mint te - mire ezt az igazán megható monológot befejezte, már ő is sírt,és ezáltal nem látott semmit, így én mellé ültem a párkányon.

- Már most jobb barát vagy, mint én valaha is leszek. Melyik barát képes szembenézni a félelmeivel, és feladni a büszkeségét csak azért, hogy megvigasztaljon. Melyik az, ha nem a legjobb barát? Hisz mikor idekerültél, már tériszonyod volt, mert az apád 2 éves korodban egy párszor kilógatott az ablakon. Te magad mondtad egyszer, hogy azért nem foglalkozol a múlttal, mert túlzottan fáj, ezért mindig a büszkeséged és az egód szintjét növeled. Azzal, hogy beismerted, ami velem történt eddig az a te hibád, feladtál mindent.

- Mert nincs olyan dolog, érzés, emlék, amit ne adnék fel azért, hogy újra együtt nevessünk, mert nélküled semmi sem lenne ugyanolyan.

- Ahogy nélküled sem.

- Barátok?- néz rám könnyes szemekkel.

-A legjobbak - öleljük meg egymást. - Most viszont már menjünk be, mert még nem pakoltunk össze, és holnap reggel indulunk! – mondtam, majd bemásztunk az épületbe. Úgy 11-ig válogattuk a holmijainkat, mire sikerült bepakolnunk a legfontosabbakat.

Még úgy másfél órán át beszélgettünk, majd elaludtunk.

- Ross szemszöge -

- ROSS SHOR LYNCH! MÁR MEGINT MI A FENÉT MŰVELTÉL?!- hallom Rocky hangját, miközben belép a táncterembe.

- Nem tudom, miről beszélsz - lépek a sporttáskámhoz.

-ARRÓL BESZÉLEK, HOGY...- kezd el kiabálni,miközben felránt a földről. Viszonylag könnyen megúsztam, mert drága Delly-m pont ekkor lép be az ajtón.

-ROCKY! MIT MŰVELSZ?!- szalad oda hozzánk.

- Csak beszélgetek az én IDIÓTA öcsémmel - emeli ki a rám tett jelzőt.

- Már megint mit csináltam?- értetlenkedek.

- Bella miattad lépett le, ahogy Abby is.

- Még mindig nem vágom, miért az én hibám az, hogy elmentek.

- Azért te barom, mert neked minden táncosunkkal össze kell szűrnöd a levet! De remélem képben vagy azzal, hogy ez már a hetedik meghallgatás, amit tartani fogunk. Lassan nem marad lány LA-ben, aki táncol.

- Jó lehet, hogy egy kicsit, de tényleg csak egy icuri-picurit, elszúrtam a dolgokat. De most mit tegyek? Ha megmondom nekik, hogy esélyük arra, hogy összejöjjenek velem 1 a millióhoz, akkor azért húznak el a francba.

- Nem érdekes srácok! Ezért nem érdemes veszekednetek!- jön oda Riker is.

- Te meg se szólalj!- akad ki Rocky Riker-re is.

- Velem meg mi bajod van?

- Neked egy táncos se tetszik. A bemutatkozásnál már a legutóbb is öt csajt elküldtél a következő indokokkal. "Túl alacsony" "Túl magas" Nem tetszik a járása" Zavaróan hosszú a haja", és az utolsóra már nem is emlékszem, mit mondtál, mert olyan eszeveszettül hülye kifogás volt.

- Tök mindegy!- szól bele az egyre nagyobb vita félébe Rydel. - Újra meghirdetjük, hogy táncost felveszünk, és majd lesz valami.

- Lehetne jövő hét hétvégén a meghallgatás!- javasolja az akkor belépő Ell. Kezében két kávéval jött, amiből az egyiket odaadta a nővéremnek, majd nyomott egy puszit az arcára.

- Ez meg mi volt?- nézek rájuk.

- Rydellington- nevet Ell.

- Azt csak a rajongók találták ki. Ugye Rik?- fordulok oda, de a bátyám csak nagyban lapít. -Rocky?- kapom oda a fejem a másik tesómhoz.

- Tudod öcsi...- vakarja meg a tarkóját.

- Bökjétek már ki!

- De ez neked még olyan, mint hogy nem létezik a Télapó, vagy, hogy nincs fogtündér.

- De a fogtündér igenis létezik. Még mikor az utolsó tejfogam kiesett, úgy...- kezd el számolni az ujjain Ellington.- 14 éves koromban...Várj! Nem, 15 éves koromban. A lényeg, hogy láttam.

- Az Rydel volt szárnyakkal, és tütüben, meg tiarában – töri össze Ell álomvilágát Rocky.

- Biztos vagyok benne, hogy az a fogtündér volt. Csak megismerném a saját barátnőm!

- A saját mid?

- Nem mondtam semmit - fut az ajtó felé.

-ELLINGTON LEE RATLLIFF ÉN ESKÜSZÖM KINYÍRLAK!- ordítom. Vagy 30 körön át kergettem a teremben, mire elfáradtam, és nem kaptam levegőt.

- Na... mi...van? Mi...van?- próbált pattogni, de már ő sem igazán bírta.

- Na...jó!- mutogatok, hogy adjon egy percet,amíg levegőhöz jutok. Pár perc múlva, már volt elég oxigén a tüdőmben, hogy beszélni tudjak, mármint normálisan.

- Meg akarsz még ölni?- bújik Delly háta mögé, még mielőtt bármit is mondhatnék.

- Nem. De egy valamit ígérj meg!

- Bármit, csak kíméld meg az életem. Amúgy mi lenne az?

- Vigyázz a nővéremre!- megyek oda és ölelem meg Rydelt. - Ja és visszatérve a fogtündéres dologra... Tényleg a csajod vágott át- nevetek.

- És ami még az Ell féle mesevilágnál is fontosabb az az, hogy mikorra tegyük a táncos válogatót – szakítja félbe Rik a drámai pillanatunkat.

- Szombat? Mármint jövő héten - kérdi Rocky.

- Az jó lesz - mondom.

Hazafelé úton egész végig azon gondolkoztam, hogy valami miatt ez a meghallgatás más lesz, mint a többi.i...