- 4. fejezet -

- Laura -

Reggel mikor kinyitottam a szemem azt láttam, hogy Maddy táncikálva mászkál fel-alá a ruháival a kezében. Valami nagyon jó dolog történhetett, mert megesett rajtam a szíve és nem keltett fel. Felemeltem a telefonom az éjjeli szekrényemről...
- Már 10 óra elmúlt? - pattannak ki a szemeim.
- Igen. Éééés... - nyújtja el mondatot.
- És mi van? - kérdezem türelmetlenül, miközben felülök az ágyon.
- Holnap LA-be repülünk! - mondja lelkesen ugrálva.
- LA-be? De hogy? És miért? És ugye most nem álmodok és kelek fel arra, hogy még csak 8 óra van, de te már az ágyamon pattogsz? - kapkodom összevissza a fejemet.
- Nem, nem álmodsz, az R5 minket választott táncosnak - ugrándozik tovább.
- Fel kéne kelnem igaz? - kérdezem nevetve, majd visszadőlök az ágyra. Drága barátnőm nagy izgalmába az én bőröndömbe is bepakolt, miközben én kikászálódtam az ágyból. A nap hátralévő részében hallgattam Maddy "Egyszer úgyis Riker Lynch barátnője leszek" elméletét, majd azt, hogy " Ha összejössz Ross-al Laura, akkor lehetne duplarandink". Természetesen ez tuti nem fog összejönni, mármint nem a duplarandi, hanem a Ross-os dolog. szerintem nem passzolunk össze.

- Szombat reggel 8 óra -

- Maddy, ha nem sietsz, akkor nem megyünk sehova sem, max vissza az intézetbe - toporgok a repülőtér előtt tollászkodó barátnőm mellett. Sikeresen bejutottunk az épületbe, és még a gépet is elértük. A jegyünk I. osztályra szólt, így felmentünk a gépre és leültünk a helyünkre.
- Mennyi is az út? - néz rám izgatottan Mad.
- Pont annyi, hogy lesz időd lenyugodni. Kb 10 óra- válaszolok. A gépen, mint a bunda úgy aludtam. Mikor felkeltem már Amerika fölött jártunk. Mindig is éreztem, hogy valami köt ehhez az országhoz. Amikor LA-be értünk úgy éreztem, hogy itthon vagyok. Felfoghatatlan érzés. Kisétáltunk az épület elé, ahol Maddy hang nélkül mutogatott valamit. Nem értettem mit akar, fejemet egy pillanat alatt elfordította. A pojácák társasága tárult a szemem elé. Kivéve az a csaj asszem Rydel? Talán... A lényeg, hogy őt bírom klassz a stílusa és a hangja is. Ahogy odaértünk hozzájuk az a magas szőke elvette Maddy-től a bőröndjeit, majd felment vele egy buszra. gondolom a turnébuszuk lehet. A másik szöszi, Ross bepróbálkozott, de én csak felkaptam a táskákat és felmentem Mad után a buszra.
- Még nem volt időm rendesen bemutatkozni - ül le mellém Rydel. - Rydel Mary Lynch. Te gondolom Laura vagy - hadarja vidáman.
- Igen. És örülök, hogy találkozhattam veled élőben - mosolygok.
- Akkor gondolom nagy R5er vagy, ha jelentkeztél hozzánk táncosnak.
- A helyzet az, hogy nem. A zenétek klassz és gyakran hallgatom, téged nagyon bírlak, elképesztő vagy. Viszont a banda többi tagjáért annyira nem vagyok oda, mármint persze viccesnek tartom Ellington-t és Rocky és Riker is jó fejnek látszik, de az öcséd, nos...
- Végre egy csaj, aki nincs oda a tesóimért. Édes istenem köszönöm! - ölel meg.
- Asszem mi eléggé jóban leszünk - állapítom meg mosolyogva.
- Szerintem is - mosolyog vissza.
- Egy kérdés. Most mégis hova megyünk? - nézek pöszén.
- Hát Maddy-nek írtunk egy sms-t, hogy esetleg nálunk is lakhatnátok. Elég nagy a ház és van a vendégszobán kívül még két üres szobánk.
- Gondolom Mad ötvenmilliónyi smiley-val beleegyezett- nevetek. - Amúgy minden táncos nálatok lakott?
- Nem, dehogyis. A legtöbb táncos LA-i volt, de gondoltuk, hogy így legalább kicsit összebarátkozhatnánk. Plusz Riker-nek egy kicsit nagyon megtetszett a kis barátnőd.
- Ezt el ne mond neki, mert nem fogjuk tudni lehozni az égből.
- Sziasztok csajok! - ül le köreinkbe Ross. - Szándékosan nem hagytad, hogy segítsek, vagy csak szimplán nem hallottál? - néz rám reménykedve, hogy a második verziót választom.
- Akkor bemutatkozom. Laura vagyok. Van két lábam és két kezem, vagyis nem szorulok a segítségedre - magyarázom neki a tényeket.
- Fura lány vagy ugye tudod? - kérdezi nevetve.
- Csak mert nem dobok hátast tőled? Ez vicces, pedig sokan bírnak, mármint engem - erre Rydel csak nevet, de annyira, hogy majdnem sír. Ross csak szem forgatva arrébb áll. Megérkeztünk a házhoz, ami eszméletlenül hatalmas volt kívül, belül. Ahogy beléptünk a szülők lerohamoztak minket.
- Sziasztok! Stormie vagyok, ő itt a férjem Mark.
- Nagyon örvendünk! - mondta széles mosollyal az arcán Maddy.
- Milyen helyes lány, és nagyon édes ezzel a francia akcentussal - jegyzi meg Stormie.
- Ő itt Maddy, én pedig Laura vagyok- mutatkozok be.
- Igazán örülök - mosolyog. - De nem úgy volt, hogy mind a ketten Párizsból jöttök?
- Odavalósi mind a kettőnk, de csak Maddy francia, én nem tudom, hogy milyen nemzetiségű vagyok - magyarázkodom.
- Rendben kincsem - simítja meg a karom. - A szobáitokat már berendeztük. Maddy a tiéd az emeleten balról a második, pontosan Rydel és Riker szobája között. Laura a tied pedig jobbról az utolsó Ross szobája mellett.
- Köszönjük -indulunk fel.
- Ja és nyugodtan tegezzetek minket. Nem harapunk - nevet Mark. Igazán kedves emberek. Talán nem is lesz olyan vészes a méregzsák melletti szobában lenni.
- Megengeded végre, hogy segítsek? - jön oda nevetve az emlegetett.
- Asszem elbírom... - erre csak egy picit lehajtja a fejét. - De ha ragaszkodsz hozzá, akkor elfogadom az ajánlatod - enyhül meg a szívem rajta. Miért jelent neki ilyen sokat, hogy segítsen nekem? Olyan furcsa. Felpakoltunk a szobába, majd elkezdtem kipakolni. Épp a képeimet rendezgettem, mikor valaki kopogott. Az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam.
- Talán zavarok? - néz rám Rydel.
- Dehogyis, csak a képeimet rendezgettem. Gyere be! - nyitom kijjebb az ajtót. Talán éjfél lehetett, mikor Delly visszavándorolt a saját szobájába. Őszintén nem bánom, hogy itt vagyok, mert annyira más mint az intézetben, persze jó értelemben. A szüleik úgy kezelnek minket, mintha ezer éve ismernének, pedig csak pár órája szállt le a gépünk.